Egy ex-boltkóros naplója II.

Miért annyira meghatározóak a csoportok? A humanisztikusok jeles képviselője, Maslow alkotta meg a szükségletek piramisát, ami választ ad erre a kérdésre.

Miért olyan hasonlóak a bandákba verődött egyetemista csoportok tagjai? Miért ennyire sikeresek a szleng kifejezések vagy a szakzsargonok? Miért szoknak rá a fiatalok a cigire? Születésünktől fogva emberek vesznek minket körül. Kezdetben a szülők, később a tágabb család; ezt követően a barátok és az iskola; majd az egyetem és az egyetemi közösségek számítanak referenciacsoportnak. A sort folytathatnám még a munkahelyi közösséggel, a saját párral közös baráti társasággal, de akár a vallási csoportokkal, sportok által verbuválódott csoportokkal, különböző szubkultúrákkal (zene, festészet, építészet, vendéglátás stb…), nemzeti kultúrákkal, a lényeg, hogy mindig tartozunk emberek által alkotott csoportokhoz. A csoportok működésének háttere egy nagyon izgalmas terület, melyet a szociálpszichológia előszeretettel tanulmányoz a mai napig. Az előző cikk folytatásaként a meggyőzés, és a külső befolyásolás témájánál maradva, most a normák meghatározó erejének szemszögéből vizsgáljuk a társadalmi csoportokat, és benne az embert.

Miért annyira meghatározóak a csoportok? A humanisztikusok egy jeles képviselője, Maslow alkotta meg a szükségletek piramisát, ami mára széles körben ismertté vált. A valahová tartozás szükséglete ebben a piramisban pontosan középen helyezkedik el, a fiziológiai és a biztonságszükségleteket követően. Ebből következik, hogy a csoportok és közösségek nagy hangsúlyt kapnak életünkben, és meghatározzák azt. A csoportok működését és kialakulását normák kísérik, amiknek irányító funkciójuk van, hiszen e mentén működnek a csoportok, és ehhez tartják magukat a benne lévő tagok.

A normák betartása erősíti továbbá a közösséghez való tartozás tudatát, identitásformáló ereje van, és kiszolgálja ezzel a valahová tartozás szükségletét. A normák megnyilvánulhatnak szokásokban (közös ebéd, közös hobbik, éves rituálék), külső jelekben (dress code, jelvények viselete, márkák preferenciája), közös nyelvrendszerben (szleng, szakzsargon, közös ismeretekre, tapasztalatokra, történetekre való utalás), vagy akár a viselkedésünkben (lehetünk harsányabbak, segítőkészebbek, stréberebbek, tűnhetünk „szőkébbnek”, a többi lehetőséget az olvasó fantáziájára bízom). Ha interiorizáljuk a normákat, azaz értékrendünk részévé válnak, akkor abban az esetben is meghatároznak minket, amikor nincsenek jelen a csoport tagjai. E normák által kialakított közös valóság növeli a biztonság-érzetünket is.

A környezeti ingerek emlékeztethetnek minket a normákra. Például egy bevásárlóközpontban a „Ne lopj” normáját befolyásolja a tükörfelületek jelenléte. Ugyanis a tükörkép növeli az önreflexiót és előhívja az erkölcsi normákat. Kísérletek igazolják, hogy a tükörfelületek mennyiségével arányosan csökken a lopások száma. A meggyőzés szempontjából leginkább a követező társadalmi normák fontosak:

  1. A viszonosság normája

Feleség: „Nem gondolod, hogy gyönyörű ez az olasz csempe?

Férj: „Az ára nemkülönben.”

Feleség: „De jó lenne lecserélni a jelenlegit. Ez olcsóbb, erről mit gondolsz?”

Férj: „Ha ragaszkodsz hozzá…”

Egy mindennapi életből kiragadott példával igyekszem bemutatni, hogyan is fognak ki rajtunk a piaci Coelho-k. Egy teljesíthetetlen kérés, esély a kompromisszumra és egy kisebb volumenű, de az előzőhöz vonatkozó kérés, és voilá, máris behúztak minket a csőbe. Ezt hívjuk „becsapott ajtó módszerének”. A kereskedelemben erre példát többek között a teleshop reklámokban („és ez még nem minden”) találhatunk, de az élet minden területén megtalálhat minket. Ennek oka, hogy nem szívesen mondunk nemet, de ha mégis megtesszük (mert teljesíthetetlen, vagy túl nagy a kérés), akkor egy kisebb kérésre már könnyebben bólintunk rá, ha már a másik lehetőséget adott a „kompromisszumra”. Ha valamelyik barátunk tett egy szívességet számunkra, a későbbiekben sokkal nagyobb hajlandósággal fogunk segíteni neki.

  1. A társas elkötelezettség normája

Peti: „Ha fáj a hátad, minek segítesz az építkezésben?”

Ádám: „Állom a szavam, ha már megígértem!”

Miért tartunk ki, akár rossz döntéseink mellett is? Igényünk van a következetlenség elkerülésére, és arra, hogy igazoljuk döntéseinket (kognitív megerősítés), emiatt kitartunk mellettük. Kedves olvasóm, mennyi törzsvásárlói kártya lapul a pénztárcádban? Biztosan garantálta már a tapasztalat is a márkaminőséget, de ugyanakkor ez egyfajta vásárlói „szerződés”, elköteleződés a márka felé. Ilyenek a pontgyűjtő akciók, vagy a hűségpontok is.

  1. Az engedelmesség normája

Fanni: „Miért iszol ennyi vizet?”

Klári: „Mert az orvos azt mondta.”

A jelvények, a presztízs és a márkajelzések nagy hatással vannak ránk. A hatalomnak való engedelmesség bizony sok kárt okozott már a történelemben. Biztosan ismerős Milgram kísérlete, amelyben a hatalom emberének hatására sokkal nagyobb áramütést adtak a kísérletben résztvevők az ártalmatlan személyeknek. A közben keletkező disszonanciát pedig azzal csökkentették (kognitív disszonancia redukció), hogy különböző indokokat kerestek, akár generáltak az áldozat hibáztatására annak érdekében, hogy csökkentsék a feszültséget, és helyre hozzák az igazságosság érzetüket. Egy sokak által preferált ismert személy remek reklámarca egy terméknek, hiszen hatalma van a felhasználókra, akik így könnyebben veszik meg a terméket, vagy vesznek igénybe egy szolgáltatást.

Annak érdekében, hogy ki tudjuk védeni a társas normáinkra ható, és a felületes feldolgozást kiváltó környezeti ingereket, magas szintű önismeretre, erős önkontrollra, és gyakori önmonitorozásra van szükség.